• Tartalom

2023. évi VII. törvény indokolás

2023. évi VII. törvény indokolás

az egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról szóló 2023. évi VII. törvényhez

2023.04.06.
ÁLTALÁNOS INDOKOLÁS
A magyar állam elismeri a Magyarországi Református Egyház (a továbbiakban: Egyház) oktatási, szociális, kulturális, közösségépítő, továbbá kiemelten a felsőoktatási tevékenység fejlesztése érdekében tett, történelmi hagyományaiból és hitéből fakadó erőfeszítéseit, mellyel hozzájárult a magyar nemzet egészséges újraépítkezéséhez, a magyar társadalom, a magyar nemzet erkölcsi és szellemi erősödéséhez, a nemzet identitásának és kultúrájának megőrzéséhez és fejlesztéséhez. Az Egyház, amikor 30 évvel ezelőtt döntött a Károli Gáspár Református Egyetem megalapításáról, a máig fennálló infrastrukturális nehézségek ellenére jelentős szerepet vállalt az ifjúság nevelése, a korszerűen művelt, jó szakemberek képzése terén, a határon inneni és túli magyarság közösségei és intézményei számára. Az egyetemalapítással az Egyház komoly erőfeszítéseket tesz a magyarországi központú, de európai szintű tudományos és közösségi együttműködésért, valamint az egyetemen kinevelt szakemberek szellemi és tudományos közéletben való részvételéért.
A Károli Gáspár Református Egyetem megalapításának 30. évében a magyar állam el kívánja ismerni az Egyház felsőoktatásért, annak fejlesztéséért tett erőfeszítéseit és elő kívánja segíteni minél hatékonyabb és korszerűbb közösségépítő munkáját, kiemelten az Egyház felsőoktatási tevékenységének infrastrukturális fejlesztését, a felsőoktatási tevékenységet kiszolgáló feltételek színvonalának emelését, és az ehhez elengedhetetlen beruházási, fejlesztési célok megvalósítását.
Mindezek, különösen az Egyház felsőoktatási tevékenységének fejlesztése és az ehhez szükséges beruházási, fejlesztési célok megvalósításának elősegítése érdekében a törvényjavaslatban megjelölt ingatlanok ingyenesen az Egyház tulajdonába kerülnek.
A fenti célok megvalósítása érdekében a törvényjavaslatban emellett további, egyházak részére történt ingatlanjuttatásokkal kapcsolatos utólagos pontosító rendelkezések szerepelnek.
Ez az indokolás a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 18. § (3) bekezdése, valamint a Magyar Közlöny kiadásáról, valamint a jogszabály kihirdetése során történő és a közjogi szervezetszabályozó eszköz közzététele során történő megjelöléséről szóló 5/2019. (III. 13.) IM rendelet 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Indokolások Tárában közzétételre kerül.
RÉSZLETES INDOKOLÁS
1–2. §
A Budapest, IX. kerület belterület 36971 helyrajzi számú, természetben az 1092 Budapest, IX. kerület Kinizsi utca 12. szám alatti, az Egyház részére juttatott ingatlannal kapcsolatos, az ingatlanjuttatást pontosító utólagos rendelkezések.
3–4. §
A rendelkezéssel – a nemzeti vagyon ingyenes átruházására vonatkozó szabályokra figyelemmel – az ott megjelölt ingatlanok ingyenesen az Egyház tulajdonába kerülnek.
5. §
A Dunamelléki Református Egyházkerület (a továbbiakban: Egyházkerület) a főváros területén egyre növekvő számú református közösségében lát el hitéleti feladatokat, valamint szociális, kulturális, oktatási és egyéb közfeladatokat úgy, hogy a feladatok ellátásának helye egyes körzetekben, helyeken a mai napig megoldatlan.
A magyar állam egyetért az Egyházkerület azon törekvésével, hogy a megnövekedett fővárosi református egyházközségek és a hozzájuk tartozó, gyarapodó református közösség számára a hitéleti feladatok ellátására, közösségi együttlétre, szociális ellátásra, kulturális és egyéb közfeladatok végzésre vonatkozó növekvő igényt kiszolgáló, valamint az ezekhez kapcsolódó adminisztratív, operatív munka végzése is megfelelő elhelyezést kaphasson. A magyar állam az Egyházkerület és belső egyházi jogi személyei hitéleti, valamint megnövekedett szociális, kulturális, oktatási és egyéb közfeladatai elősegítése érdekében támogatja ezen feladatok végzéséhez szükséges, hiányzó infrastrukturális feltételeinek megteremtését.
Mindezek, különösen az egyházkerület területén élő református közösségek fejlődését támogató, a hitéleti, valamint szociális, kulturális és egyéb közfeladatok végzésének megfelelő elhelyezése érdekében a magyar állam tulajdonában lévő, a Budapest, XI. kerület belterület 3416. helyrajzi számú, természetben az 1115 Budapest, XI. kerület Halmi utca 40. szám alatt található ingatlan, továbbá oktatási, szakképzési, szociális és egyéb közfeladatai, valamint egyházi tevékenységhez kapcsolódó szálláshely-nyújtás céljából a Budapest, X. kerület belterület 41822. helyrajzi számú, természetben az 1105 Budapest, X. kerület Gergely u. 10. szám alatt található ingatlan ingyenesen az Egyházkerület tulajdonába kerül.
6. §
A módosítás célja az Egyházkerület részére történő tulajdonátruházáshoz kapcsolódóan az elidegenítési és terhelési tilalomra vonatkozó eltérő rendelkezések megállapítása.
7. §
Az egyes vagyongazdálkodási kérdésekről, illetve egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról szóló 2021. évi CI. törvény sarkalatossági záradékának a pontosítása, illetve egyéb szövegpontosítás.
8. §
Az egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIII. törvény 5. §-ában szabályozott, a Budapest, XII. kerület belterület 9240/10 helyrajzi számú, természetben az 1121 Budapest, XII. kerület Farkasvölgyi út 12. szám alatti ingatlanjuttatást utólagosan pontosító rendelkezés.
9. §
Hatályba léptető rendelkezés.
10. §
Sarkalatossági záradék.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére